Munkaviszony megszüntetése

Közös megegyezés, felmondás és azonnali hatályú felmondás

A legtöbb ember életében eljön annak ideje, hogy valamilyen oknál fogva meg kell szüntetni a munkaviszonyát. A köznyelvben erre a felmondást használják, pedig az csak a munkaviszony megszüntetésének egyik fajtája. Miként azt a Munka Törvénykönyve (továbbiakban: Mt.) 64. § (1) bekezdése is felsorolja, A munkaviszony megszüntethető
a) közös megegyezéssel,
b) felmondással,
c) azonnali hatályú felmondással.

Míg a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséhez mindkét fél erre irányuló akarata és nyilatkozata szükséges, addig a felmondás és az azonnali hatályú felmondás egyoldalú jognyilatkozat. Ezutóbbi azt jelenti, hogy nincs szükség a másik fél hozzájárulására, illetve megállapodásra a munkaviszony megszüntetéséhez. Ezokból pedig a törvény indokoláshoz köti az azonnali hatályú felmondást, illetve az esetek többségében a felmondást is.

Felmondás

Felmondással a munkavállaló és a munkáltató is megszüntetheti a munkaviszonyt. Ahogy azt korábban említettük, a felmondást főszabály szerint indokolni kell. Ez alól kivételt jelent, ha a munkavállaló a határozatlan idejű munkaviszonyát szünteti meg felmondással. Ilyenkor ugyanis a munkáltatónak nem kötelessége indokolni a döntését. (Ha mégis megteszi, akkor a felmondás indokolásának meg kell felelnie a jogszabályi előírásoknak.) Eltérő követelmény vonatkozik azonban a határozott idejű munkaviszony megszüntetésére. Ekkor már ugyanis a jogszabály a főszabálynak megfelelően, indokolási kötelezettséget ír elő a munkavállaló számára is. Ezesetben a felmondás indoka csak olyan ok lehet, amely a munkavállaló számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné, vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna.

A munkavállalóval szemben, a munkáltató minden esetben indokolni köteles a felmondását. A felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartásával, képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő ok lehet.

Fontos szabály, hogy a felmondás indokolásának valósnak, világosnak és okszerűnek kell lennie. A felmondás indokolása gyakran nem felel meg ezeknek a követelményeknek, emiatt a munkaviszony megszüntetése jogellenesnek tekinthető. Javasoljuk, hogy mielőtt megszüntetné a munkaviszonyát, konzultáljon Irodánkkal. A jogellenes munkaviszony megszüntetése ugyanis súlyos jogkövetkezményeket ír elő azok számára, akik a felmondásra vonatkozó követelményeket megsértik.

Felmondás közlése

A felmondás annak közlésével hatályosul. A felmondás akkor tekinthető közöltnek, ha azt a címzettnek, vagy más átvételre jogosult személynek átadják, vagy az elektronikus dokumentum számukra hozzáférhetővé válik. Gyakori tévhit, hogy nem fejt ki joghatást a felmondást, ha annak átvételét megtagadják. Felhívjuk azonban a figyelmüket, hogy a közlés akkor is hatályos, ha a felmondás átvételét a címzett megtagadja, vagy annak átvételét szándékosan meghiúsítja.

Felmondási idő

A felmondás a munkaviszonyt nem azonnali hatállyal, hanem a felmondási idő elteltével szűnteti meg. A felmondási idő legkorábban a felmondás közlését követő napon kezdődik. Főszabály szerint a felmondási idő 30 nap, azonban ettől a felek a munkaszerződésben közös megegyezéssel eltérhetnek, illetve a kollektív szerződés is eltérő időtartamot határozhat meg. Eltérő megállapodás hiányában a munkáltató felmondása esetén a felmondási idő a munkáltatónál töltött időtől függően meghosszabbodik.

A munkáltató felmondása esetén – legalább a felmondási idő felére – köteles a munkavállalót felmenteni a munkavégzés alól. A töredéknapot egész napként kell figyelembe venni. A felmentési idő tartamára munkavállalót távolléti díj illeti meg (kivéve, ha munkabérre valamilyen oknál fogva nem lenne jogosult).

Azonnali hatályú felmondás

A munkaviszonyt a munkáltató és a munkavállaló is megszüntetheti azonnali hatályú felmondással. Erre akkor nyílik lehetőség, ha a másik fél
a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi
.

Fontos határidő, hogy az azonnali hatályú felmondást az ennek alapját képező okról történő tudomásszerzéstől számított 15 napon belül, de az ok bekövetkeztétől legfeljebb 1 évig, bűncselekmény elkövetése esetén pedig a büntethetőség elévüléséig lehet közölni. (Vezető tisztségviselővel szemben az ok bekövetkeztétől számított három éven belül lehet az azonnali hatályú felmondás jogát gyakorolni.)

Az azonnali hatályú felmondást az alábbiak kivételével mind a munkáltatónak, mind pedig a munkavállalónak indokolni szükséges. Azonnal hatállyal, indokolás nélkül szüntetheti meg
a) bármelyik fél a munkaviszonyt próbaidő alatt, illetve
b) a munkáltató a határozott idejű munkaviszonyt
.
Amennyiben azonban a munkáltató a munkavállaló határozott idejű munkaviszonyát szünteti meg azonnali hatályú felmondással, a munkáltató a határozott időből hátralévő időre járó távolléti díjra, de legfeljebb tizenkét havi távolléti díjra jogosult.

Mindenki számára javasoljuk, hogy az azonnali hatályú felmondást megelőzően egyeztessen ügyvéddel. Sajnálatosan gyakoriak ugyanis azok az esetek, mikor a fél úgy mond fel azonnali hatállyal, hogy arra nem jogosult, vagy az azonnali hatályú felmondásának indokolása nem felel meg a törvényi követelményeknek. A munkaviszonyt megszüntető személy ezzel megvalósítja a jogellenes munkaviszony megszüntetését, mely miatt a törvényben meghatározott követelmények támaszthatóak vele szemben.

Felmondási tilalmak

Utolsó pontban kiemeljük a felmondási tilalmakat. A munkáltató felmondással nem szüntetheti ugyanis meg a munkavállaló munkaviszonyát
a) a várandósság,
b) a szülési szabadság,
c) a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság,
d) a tényleges önkéntes tartalékos katonai szolgálatteljesítés, valamint
e) a nő jogszabály szerinti, az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésének, de legfeljebb ennek megkezdésétől számított hat hónap

tartama alatt.
A munkavállaló a várandósságra, illetve az emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelésre, mint felmondási tilalomra akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót tájékoztatta.

Felhívjuk azonban a figyelmüket arra, hogy ezek a körülmények a munkáltató felmondásának képezik a korlátját. A munkavállaló ezen körülmények fennállása esetén is felmondhat, illetve a munkaviszony közös megegyezéssel, valamint azonnali hatályú felmondással – akár a munkáltató által is – megszüntethető.

A munkaviszony megszüntetésének bírói gyakorlatából az alábbi linken olvashat döntéseket:

https://ugyvedmindenkinek.hu/munkaviszony-megszuntetese

Ajánljuk figyelmükbe a munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményei kapcsán írt cikkünket!

Picture of Dr. Gyulay Dániel

Dr. Gyulay Dániel

Gyulay Ügyvédi Iroda irodavezetője.

10 Responses

  1. Üdvözlöm! Nagy Monika vagyok! 5 év után szeretnek felmondani a Ccc -nél azonnali hatállyal. Jogosult vagyok e ra illetve kell e meg indoklással élni? Előre is Koszonom válaszát! Sokat segít vele.

    1. Tisztelt Nagy Mónika!

      Az azonnali hatályú felmondás mindig körültekintést és megfelelő indokolást igényel. A munkavállaló a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással megszüntetheti, ha a munkáltató
      a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
      b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
      Az azonnali hatályú felmondás jogát az ennek alapjául szolgáló okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon, legfeljebb azonban az ok bekövetkeztétől számított egy éven belül, bűncselekmény elkövetése esetén a büntethetőség elévüléséig lehet gyakorolni.
      Javaslom azonban, hogy az azonnali hatályú felmondást megelőzően egyeztessen Irodánkkal, nehogy jogellenesen szüntesse meg a munkaviszonyt.

      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  2. Jó napot kívánok! Lenne egy kérdésem egy fürdőben vagyok vízgépész egy reggel le jött a főnököm és elkezdett szemrehányásokat tenni! És kölzöte velem hogy én mondjak fel vagy jogi következményei lesznek mit szeretne ezzel elérni és miért én mondjak fel? Előre is köszönöm a választ.

    1. Kedves Viktor!
      Egy munkáltatónak számos előnye lehet, ha a munkavállaló mond fel. Elsődleges oka, hogy ha végkielégítésre lenne jogosult, akkor az Ön felmondása esetén nem jár végkielégítés. Másodlagos oka, ha a munkáltató felmondása jogellenes, akkor Ön peres eljárásban igényt érvényesíthet.
      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

      1. Szép napot kívánok. Tanácsot szeretnék kérni. 26 éve dolgozom a cégnél. KB 2éve nyugdíjas vagyok. A cégnél nem jeleztem mert úgy tudom nem kell. Még mindig fő állásban vagyok, de ma közölte a főnököm, hogy meg köszönik a munkámat, felmondanak. Szeretném kérdezni mik a jogaim és jár e végkielégítés. Köszönöm szépen.

        1. Tisztelt Érdeklődő!

          Felhívjuk a figyelmét, hogy a munkavállaló köteles a munkáltatót minden olyan tényről, adatról, körülményről vagy ezek változásáról tájékoztatni, amely a munkaviszony létesítése, valamint az e törvényben meghatározott jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése szempontjából lényeges. A hozzászólásából nem derül ki, hogy mi a felmondás oka, csak ennek ismeretében tudunk tájékoztatást adni az esetleges igényérvényesítési lehetőségekkel kapcsolatban.

          Tájékoztatjuk, hogy nem jár végkielégítés a munkavállalónak, ha a felmondás közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősül.

          Üdvözlettel:

          dr. Tóth Csanád

  3. Üdvözlöm érdeklődni szeretnék hogy ha azonnali hatállyal felmondanak a munka helyen mikortól lehet dolgozni újra

    1. Tisztelt Ramocsa Antalné Mária!

      Amennyiben korlátozó ok nem áll fenn (pl. versenytilalmi megállapodás), akkor azonnali hatályú felmondást követően új munkaviszony létesítésének nincsen akadálya, ekként bármikor újra munkába állhat egy másik munkahelyen.

      Üdvözlettel:
      dr. Tóth Csanád

  4. Jó napot kívánok!

    Megteheti a munkáltató, hogy azonnali hatállyal felmond, mert táppénzen vagyok Discopathia és Spondylozis és generalizált szorongás – depresszió miatt? Az üzemorvos nem adott ki papírt nekem, pedig a cég kérésére mentem és „részleges lettem”; de csak megfelelő munkafeltételek mellett. Nincs róla hiteles dokumentum, mivel csak akkor hajlandók kiadni, ha már nem vagyok táppénzen.
    Köszönöm szépen a segítséget!

    1. Tisztelt Érdeklődő!

      A munkáltató a munkaviszonyt azonnali hatályú felmondással csak akkor szüntetheti meg ha a munkavállaló 
      a) a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy
      b) egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

      Az Ön által leírtak alapján nagy valószínűséggel nem élhet azonnali hatályú munkaviszony felmondással a munkáltató, de érdemi választ csak az ügyiratok ismeretében tudunk adni. Kérjük, konzultációs időpont egyeztetése érdekében a 06703400141-es telefonszámon vegye fel Irodánkkal a kapcsolatot.

      Üdvözlettel:
      dr. Tóth Csanád

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Dr. Gyulay Dániel

A munkáltató kártérítési felelőssége

A munkajogi felelősségi rendszernek az a sajátossága, hogy más jogszabályok vonatkoznak a munkavállalók és a munkáltatók kártérítési felelősségére. Míg ugyanis a munkavállalók felelőssége az főszabály

Dr. Gyulay Dániel

Öröklés

Törvényes öröklésről, végrendeleti öröklésről és a hagyatéki eljárás Az öröklésre vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Hetedik könyve tartalmazza. E

Kapcsolat:

Kérdése van? Írja meg, miben segíthetünk!

Fő űrlap

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.