Közúti baleset okozása

Közúti baleset okozásáról általában

A közúti baleset okozása egy olyan gondatlan bűncselekmény, melynek kizárólag az eredménye befolyásolja, hogy milyen mértékű szabadságvesztéssel fenyegetett minősítés miatt indítanak büntetőeljárást. Ennek okán nagy mértékben függ a szerencsétől, hogy a járművezetővel szemben közúti baleset okozása vagy szabálysértés miatt indítanak eljárást. A közúti baleset okozása bűncselekménye, illetve a kiemelt közlekedési szabálysértések között a különbséget az jelenti, hogy a sértett nyolc napon belül vagy túl gyógyuló sérülést szenvedett. Amennyiben a sértett sérülése 8 napon túl gyógyul, akkor az elkövető közúti baleset okozása miatt tartozik felelősséggel. Abban az esetben azonban, ha a sérülés gyógytartama nem haladja meg a 8 napot, akkor bűncselekmény nem valósul meg.

Közúti baleset okozása Btk. szerinti tényállása

  1. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés
    a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
    b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
    c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
    okoz.

Milyen büntetésre számíthat közúti baleset okozása esetén?

A bűncselekmények túlnyomó többségéhez hasonlóan, a közúti baleset okozása is szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetési tétel felső határa a bűncselekmény eredményétől, vagy a közlekedési szabályszegéssel összefüggésben okozott sérülés súlyosságától, haláltól, tömegszerencsétlenségtől, illetve a sérült és elhunyt személyek számától függ.

A szabadságvesztés törvényi feltüntetése azonban nem jelenti azt, hogy a közúti baleset okozása elkövetőjével szemben szabadságvesztés büntetése helyett ne lehetne más büntetést kiszabni. E ponton hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy közúti baleset okozása miatt a bíróság szabadságvesztés büntetése helyett – a törvényi feltételek fennállása esetén – más büntetést, így pénzbüntetést is kiszabhat a terhelttel szemben. Annak meghatározása kapcsán azonban, hogy milyen büntetés kiszabása várható, továbbá annak eléréséhez, hogy a bíróság a lehető legenyhébb büntetést szabja ki, a körülmények részletes feltárása szükséges. Felhívjuk ugyanis a figyelmüket arra, hogy a pénzbüntetés végső összege a bűncselekmény (jelen esetben a közúti baleset okozása) tárgyi súlyától, az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaitól és életvitelétől függ. Ezokból feltétlenül javasoljuk, hogy közúti baleset okozása esetén a lehető legkorábban – ajánljuk, hogy még a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően – vegyék fel a kapcsolatot Irodánkkal.

Járművezetéstől eltiltás közúti baleset okozása esetén

A Büntető Törvénykönyv 55. § (1) bekezdésének első mondata értelmében a járművezetéstől azt lehet eltiltani, aki
a) az engedélyhez kötött járművezetés szabályainak megszegésével követi el a bűncselekményt, vagy
b) bűncselekmények elkövetéséhez járművet használ.

A járművezetéstől határozott ideig, vagy végleg lehet eltiltani a közúti baleset okozása bűncselekmény elkövetőjét. A határozott idejű eltiltás legrövidebb tartama 1 hónap, leghosszabb tartama 10 év. Az eltiltás ideje tekintetében számos körülményt mérlegel a bíróság, mely miatt elengedhetetlen szakértő ügyvéd igénybevétele.

Ügyfeleink számára a vezetéstől eltiltás gyakran a megélhetés, illetve mindennapi életvitel veszélyeztetését, valamint a munkahely elvesztését jelenti. Emiatt az eltiltás csökkentése vagy a kategóriás eltiltás elérése létkérdést lehet. A bírói gyakorlat ismeretében – bizonyos esetekben – elérhető, hogy különös méltánylást érdemlő esetben a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazását mellőzzék, vagy az csak meghatározott fajtájú és kategóriájú járművekre vonatkozzon. Miként azt a Kúria a 38. BK véleményében is kifejtette, a bűncselekmény jellege, tárgyi súlya és az elkövető személyiségének jellemzői alapján mérlegelendő, hogy elegendő-e meghatározott kategóriára eltiltani az ittas állapotban vezető személyt.

Jogosítvány helyszíni elvétele közúti baleset okozása alkalmával

A hatóság a helyszínen kötelezően elveszi a járművezető jogosítványát, ha a járművezető azzal gyanúsítható, hogy a közúti baleset okozása maradandó fogyatékosságot, halált, kettőnél több ember halálát vagy halálos tömegszerencsétlenséget okozott. Ez az intézkedés sok esetben a járművezető munkahelyének elvesztését jelenti. A jogrendszer lehetőséget biztosít azonban arra, hogy a bíróság döntése előtt a hatóság visszaadja a közúti balesetet okozó személy jogosítványát. Mivel ez az intézkedés csak kivételnek tekinthető, mindenképp javasoljuk, hogy a kérelem előterjesztése előtt egyeztessen Irodánkkal.

Mindemellett érdemes tudni azt is, hogy a jogosítvány helyszíni elvételéről nem a bíróság dönt, és nem tekinthető büntetésnek. Ez egy átmenti állapot, melyet a hatóság annak gyanúja miatt tesz meg, hogy a vezető elkövette a fent meghatározott eredménnyel járó közúti baleset okozása bűncselekményét. Amennyiben a bíróság később eltiltja az elkövetőt a járművezetéstől, akkor az eltiltás idejébe beleszámít az az időtartam, amíg az elkövető jogosítványát – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, vagy a hatóságnak leadta.

Közlekedési szabályszegés megítélése közúti baleset okozása kapcsán

Az eljárások jelentős többségében a nyomozó hatóság szakértőt rendel ki annak megítéléséhez, hogy a terhelt megsértette-e valamilyen közúti közlekedési szabályt. Figyelemmel arra, hogy a közúti baleset okozása miatt folytatott eljárás legfontosabb bizonyítéka a szakvélemény, szükségessé válthat ezen szakvélemény aggályosságának megállapítása, illetve magánszakértői vélemény beszerzése és felhasználása. Ezutóbbi felhasználása kizárólag szigorú eljárási szabályok szerint történhet, melynek figyelmen kívül hagyása esetén az elkészített magánszakértői vélemény nem értékelhető bizonyítékként. A felesleges kiadások elkerülése érdekében, magánszakértő megbízása előtt minden esetben konzultáljon Irodánkkal.

Közvetítői eljárás közúti baleset okozása esetén

Közvetítői eljárással leggyakrabban a közúti baleset okozása miatt indult büntetőeljárások során találkozhatunk. A jogintézmény célja a gyanúsított és a sértett megegyezésének, a bűncselekményből eredő következmények jóvátételének, valamint a gyanúsított jövőbeni jogkövető magatartásnak elősegítése. A közvetítői eljárás a sértett és a gyanúsított számára is kitűnő lehetőség a közúti baleset okozása miatt indult eljárásokban. A gyanúsított számára alkalom nyílhat a büntetőeljárás befejezésére, elkerülve ezzel a büntetés kiszabásának veszélyét, a sértett pedig kárát (vagy annak egy részét) gyorsabban, egyszerűbben és könnyebben érvényesítheti. Sajnálatos módon a sértettek jelentős többsége számára nem téríti meg a gyanúsított kötelező gépjármű-felelősségbiztosítója a kárt addig, amíg az eljárás be nem fejeződik. Emiatt a közúti baleset okozásának sértettje kiszolgáltatott helyzetbe kerül, melyből egy gyors, és rendkívül előnyös kiút lehet a közvetítői eljárás.

A közvetítői eljárás feltételei

A közúti baleset okozása miatt indult büntetőeljárás közvetítői eljárás céljából történő felfüggesztéséről az ügyészség dönt. Ennek együttes feltétele, hogy
a) a gyanúsított, illetve a sértett a közvetítői eljárás lefolytatását indítványozza, vagy ehhez hozzájáruljon,
b) a gyanúsított a vádemelésig a közúti baleset okozása bűncselekmény elkövetését beismerje, és
c) a bűncselekmény jellegére, az elkövetés módjára és a gyanúsított személyére tekintettel
ca) a közúti baleset okozása bűncselekmény következményeinek jóvátétele várható és
cb) a büntetőeljárás lefolytatása mellőzhető, vagy a közvetítői eljárás a büntetés kiszabásának elveivel nem ellentétes
.

A közvetítői eljárás tehát a gyanúsított és a sértett indítványán, illetve hozzájárulásán, valamint az ügyészség döntésén alapul. Annak elrendelése azonban még nem jelenti az eljárás megszüntetését. A megállapodás megkötéséhez mindkét fél számára javasoljuk ügyvéd közreműködését, ugyanis a kártérítés és sérelemdíj mértékének meghatározása a számos tényezőtől függ, ráadásul ezek érvényesítése nem feltétele a közvetítői eljárásnak. A kár, illetve sérelemdíj megfizetését a közúti balesetet okozó fél kötelező gépjármű-felelősségbiztosítójától a büntetőeljárástól függetlenül lehet követelni.

A közvetítői eljárásról írt részletesebb cikkünket alább érik el:

Kártérítés és sérelemdíj

A közúti baleset okozása minden esetben kártérítési igényt vagy sérelemdíjra való jogosultságot keletkezte. Ebből eredően akár balesetet okozott, akár közlekedési balesetet szenvedett, a büntetőeljárás mellett számolnia kell a polgári jogi igény érvényesítésével is. Irodánk ezen igény érvényesíthetőségét érintően kíván irányt mutatni az alább elérhető cikkében:

Irodánkkal történő kapcsolatfelvétel

Amennyiben közúti baleset okozása elkövetése miatt eljárást indítanak Önnel szemben, javasoljuk, hogy minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot Irodánkkal. A büntetőeljárás során a legjobb eredmény akkor érhető el, ha szakértő ügyvéd bevonásával alakítja ki a védekezés stratégiáját. Felhívjuk a figyelmét, hogy a gyanúsítotti kihallgatás a büntetőeljárás egyik legfontosabb eljárási cselekménye. Ezért már a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően ajánljuk Irodánk megkeresését.
Közúti baleset okozásával kapcsolatos kérdése esetén állunk rendelkezésére!

A joggyakorlatban fellelhető döntésekre példát a következő cikkben olvashat:

https://ugyvedmindenkinek.hu/kozuti-baleset-okozasa

A témát érintően Irodavezetőnk közreműködésével készült további cikket az alábbi linken olvashatnak:

https://www.vezess.hu/magazin/2021/06/15/igy-lehet-buncselekmeny-a-vezetesbol/

Picture of Dr. Gyulay Dániel

Dr. Gyulay Dániel

Gyulay Ügyvédi Iroda irodavezetője.

20 Responses

  1. Üdv!
    5évre tiltottak el teljesen a vezetéstől. Van még hátra 2év.
    Van lehetőség arra, hogy hamarabb vissza kapjam?
    Köszönettel:

    G

    1. Tisztelt Ügyfelünk!

      A bíróság jogerős büntetést megállapító ítéletével szemben rendes jogorvoslatnak nincsen helye. A döntéssel szemben legfeljebb rendkívüli jogorvoslattal lehet élni (pl. perújítással), amennyiben annak feltételei fennállnak. Egyebekben sajnos a határozott idejű járművezetéstől eltiltást megállapító bírósági döntés végleges.

      Tisztelettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  2. Tisztelt Gyuray Dániel!

    Segítségét szeretnem kérni az ügyben, hogy: Történt egy közúti baleset, autó elütött egy biciklist. Az autó kanyarodott a biciklis egy másik autó takarásából illetve mögötte haladt el és az autónak már nem volt lehetősége megállni. A biciklis kulcscsont törést szenvedett de maradandó károsodása nem lesz. Az autó vezetőjét terheli a teljes felelősség. A biciklis valószínű hogy peres úton kártérítést vagy serelemdijat fog követelni. Szeretném megkérdezni hogy ennek a menete illetve behajtási vagy elévülési ideje mi vagy mennyi?

    Segítségét hálásan köszönöm!

    1. Tisztelt Fekete Alexandra!

      Az Ön által kifejtett leírás kevés a felelősség kérdésének megvizsgálásához. Javasoljuk, hogy konzultáció keretében részletesen egyeztessük a történteket.
      A kártérítésre vonatkozó konkrét kérdését érintően tájékoztatom, hogy a biciklis a számára kedvezőbb szabályok szerint 3 évig érvényesítheti az igényét, majd azt követően 2 évig, így a balesetet követő 5. év elteltéig az általános kártérítési szabályok szerint érvényesítheti a sérelemdíjból és kártérítésből eredő igény. Mindemellett kiemelem, hogy a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás azért van, hogy helyt álljon a biztosított gondatlan károkozásaiért. Ezokból a biztosítót be kell vonni az eljárásba.
      Ideális esetben a károsult egyből a biztosító felé jelenti be az igényét. Amennyiben nem, akkor a károkozó gépjármű üzembentartójával szemben indít fizetési meghagyásos vagy peres eljárást. A balesetet, illetve a biztosítottal szemben támasztott kártérítési igényt be kell jelenteni a saját biztosítónak.

      Tisztelettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  3. Tisztelt Gyuray Dániel!
    Két hónapra eltiltottak a vezetéstől baleset okozása miatt és az lenne a kérdésem, hogy mikortól kell számolni az eltiltást? A baleset okozásának napjától?
    üdv,
    Nagy Sándor

    1. Tisztelt Nagy Sándor!

      A járművezetéstől eltiltás a döntés jogerőre emelkedésének napján kezdődik. Ilyen rövid tartamú eltiltás esetén feltételezzük, hogy nem szabtak ki szabadságvesztést. Mindazonáltal tájékoztatjuk, ha szabadságvesztés mellett szabták ki a járművezetéstől eltiltás büntetést, akkor annak tartamába nem számít bele az az idő, amíg a szabadságvesztést tölti, illetve amíg kivonja magát a szabadságvesztés végrehajtása alól. Ehhez kapcsolódó törvényi rendelkezés, hogy ha a feltételes szabadságot nem szüntetik meg, a feltételes szabadságon töltött időt a járművezetéstől eltiltás tartamába be kell számítani.
      Kérdésként merül fel, hogy a vezetői jogosultságát szüneteltették-e a balesettel összefüggésben. A járművezetéstől eltiltás tartamába ugyanis be kell számítani azt az időt, amelynek tartamára a vezetői engedélyét – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, azt a hatóságnál leadta, vagy a vezetési jogosultság azonnali felfüggesztését az engedély-nyilvántartásba a helyszínen bejegyezték.

      Tisztelettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  4. Tisztelt Gyuray Dániel!

    Volt egy közúti balesetem cserbenhagyással első fokon 3,5 eltiltást kaptam a másodfok jogerősen 5 évet ítélt. Van bármilyen lehetőség még, hogy a hátralévő 1 év 4 hónapot ne kelljen kivárnom? Bármiféle méltányossági kérelem a bíróság felé vagy bármi?

    1. Kedves Ádám!
      A jogerős járművezetéstől eltiltást kiszabó ítélettel szemben rendkívüli jogorvoslat (így különösen felülvizsgálat) állhat rendelkezésre. Tekintettel azonban arra, hogy a felülvizsgálatra csak a jogszabályban meghatározott szűk körben van lehetőség, a kérelem előterjesztésének indokoltságtá csak az iratok alapján tudjuk megállapítani. Amennyiben erre igényt tart, akkor kérjük, hogy időpont egyeztetése érdekében vegye fel Irodánkkal a kapcsolatot.
      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  5. Tisztelt Gyulay Dániel!

    Volt egy koccanásos balesetem, senki nem sérült meg! Egyikünk sem ismerte el a vétséget, ezért rendőrt hívtam. Szerinte én vagyok a vétkes. Nem ismertem el, ezért a szakétőjük fog dönteni. Az esetről felvétel van az autómban levő kameráról. Az a kérdésem, ha a szakértő számomra kedvezőtlen döntést hoz, van-e módombam fellebbezni és mi a további lépés!
    Tisztelettel. Márton János

    1. Tisztelt Márton János!

      Eljárásjogi szempontból nagy különbség van a szabálysértés és a bűncselkemény miatt indult eljárás között. Kérdéséből arra következtetek, hogy nem történt 8 napon túl gyógyuló sérülés, ezokból vélhetőleg szabálysértési eljárás van folyamatban. Általánosságban megjegyzendő, hogy a szakvélemény lehet aggályos, arra vonatkozó észrevételeit megteheti. Emellett a szabálysértési hatóság felelősséget megállapító döntésével szemben kifogást tud előterjeszteni. A kifogást a bíróság fogja elbírálni.

      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  6. Tisztelt Gyulay Dániel !

    Eltiltás alatt vezettem elő állítottak 13.ker rendőrkapitányságon 8 órára.
    6 hó-ig vonták be a jogosítványom mert össze gyült a 18 pontom
    Mire vàrhatok most?
    Kèrem vàlaszoljon , semmifèle balesetet nem csinàltam soha èletemben ès ittasan sem vezettem soha
    Tisztelettel : Pupos Màtè

    1. Tisztelt Pupos Máté!

      Kérésére válaszul tájékoztatom a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekményének tényállásáról:
      239/B. § (1) Aki a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt annak érvényesülési körébe tartozó járművet vezet, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
      (2) Aki a bűncselekményt büntetőeljárásban kiszabott járművezetéstől eltiltás hatálya alatt követi el, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
      A lehetséges jogkövetkezmények részletes átbeszéléséhez a súlyosító és enyhítő körülmények ismerete szükséges, ezért a konkrét állásfoglaláshoz egy konzultációs időpont egyeztetése kell. Javasoljuk, hogy a honlapon megadott telefonszámon vegye fel Irodánkkal a kapcsolatot.
      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  7. Tisztelt Dr. Gyulay Dániel!

    Feleségemet, közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértés miatt, a rendőrfőkapitányság, minden közúti jármű vezetéstől két hónapra eltiltotta. Az lenne a kérdésem, hogy az eltiltás lejárta után, érvényes lesz a jogosítványa, vagy újra vizsgáznia kell valahol?

    Köszönettel

    S. Péter

    1. Tisztelt Péter!
      Amennyiben a büntetőpontjai nem érték el a 18-at, és leadta a vezetői engedélyét, akkor a vezetői engedélyt visszakapja a büntetés leteltét követően.
      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  8. Tisztelt Dr. Gyulay Dániel!

    A párom idén április 24.én autóbalesetet szenvedett. Április 24.én reggel 8 óra körül alkoholt fogyasztott. Délben egy rendezvényre igyekezve annak helyszínétől őz miatt árokba és fának csapódott. Utasa azonnal kórházba lett szállítva akinek 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek. A baleset után a helyszínt elhagyva a cél állomáson ami kb 200 méterre volt a párom meg
    mosakodott és szintén fogyasztott alkoholt. A rendőrségi intézkedés során ami már a rendezvény helyszínén történt mért légalkohol szintje 0,27 , a vérvétel eredménye 0,6. Jelenleg ittas vezetés megalapozott gyanújával illetve folyik nyomozás. A jogosítványát néhány nap elteltével le kellett adni kormányablakban. Minden kategóriára szüneteltetik. Az ügy minden résztvevője kihallgatásra került. Jelenleg szakértői véleményre várunk.
    Az a kérdésem hogy meddig húzodhat az eljárás, illetve milyen kimenetelre lehet számítani? Újra kell vizsgáznia? Milyen bűntetésre lehet számítani? Soha semmilyen bűntető ügye nem volt ezelőtt, 9 éves kisgyermeket nevel, garantált bérminimumot keres.

    Köszönettel,
    Viktória

    1. Kedves Viktória!

      A nyolc napon túl gyógyuló ittas vezetés büntetési tétele 3 hónaptól három évig terjedő szabadságvesztést. Ezen bűncselekmény esetén azonban más büntetés, így pénzbüntetés is kiszabható. (Dogmatikailag intézkedés is alkalmazható lenne, azonban nem ez a gyakorlat.) Emellett ittas járművezetés esetén a járművezetéstől eltiltás kiszabása kötelező, ami az utánképzés kötelezettségét vonja maga után. Az ittas állapot megállapítása kapcsán a véralkohol és légalkoholszint alakulása megmutathatja, hogy leszálló vagy felszálló ágban volt a szervezetben az alkoholkoncentrációi, illetve jelentősége van a vallomásnak amiatt, hogy az alkoholszint alakulása a vallomással összevethető-e. Ennek megítélése szakkérdés, azonban ezzel kapcsolatban ugyancsak állásfoglalást nyújthatunk.
      A várható büntetést számos körülmény befolyásolja, melynek tisztázása szükséges. Javaslom, hogy konzultáció keretében egyeztessük. a lehetséges védekezést, illetve a várható büntetést.

      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

  9. Tisztelt Gyulay Dániel!
    Olyan kérdéssel fordulnék önhöz,hogy balra behajtani tilos táblánál bekanyarodtam egy bicikli útra és nem vettem észre a biciklist és bal oldalról nekem jött.A biciklis nyolc napon belüli gyógyuló horzsolási sérüléseket szenvedett.A kérdésem az lenne milyen büntetésre lehet számítani és hány büntetőpontra lehet számítani?

    Köszönettel:
    Pasko Endre

    1. Tisztelt Pasko Endre!

      Amennyiben 8 napon belül gyógyuló sérülést okozott, akkor 6.500,- Ft-tól 200.000,- Ft-ig terjedő pénzbírság, illetve 1 hónaptól 1 évig terjedő járművezetéstől eltiltás szabható ki. Amennyiben a járművezetéstől eltiltást kiszabják, akkor büntetőpontot nem szabnak ki. A büntetés mértékét számos körülmény, így különösen vagyoni és jövedelmi viszonyok, szabálysértési előélet, közlekedési előélet (stb.) befolyásolja. Konkrét választ az eset összes körülménye, illetve a személyi körülmények ismeretében tudunk adni konzultáció keretében.

      Üdvözlettel:
      Dr. Gyulay Dániel

      1. Udv: 2025.05.26. Napján főútvonalon , lqkott teruleten kivűl veszélyes út kanyarulatban ütköztem kisbusszal. A kérdésem az lenne 8 napon túl gyogyúló sérülés keletkezett 2 utasomnak. Nem voltak be kötve. Meg engedett sebeséggel haladtam , sem alkohol sem bodító hatás alatt nem voltam . Búntetőeljárás indúlt el. Hogyha engem állaítanak meg minnt hibás sofőr akkor abban az esetben mire számithatok ?

        1. Tisztelt Érdeklődő!

          Tájékoztatom, hogy közúti baleset okozása alapesetben 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Lehetőség van azonban más büntetés(pl. pénzbüntetés) kiszabására, illetve intézkedés alkalmazására is. Javasoljuk, hogy minél hamarabb vegye fel Irodánkkal a kapcsolatot a 06703400141-es telefonszámon, hogy konzultáció keretében felmérhessük az eljárás lehetséges kimeneteleit.

          Üdvözlettel:
          dr. Tóth Csanád

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Dr. Gyulay Dániel

A munkáltató kártérítési felelőssége

A munkajogi felelősségi rendszernek az a sajátossága, hogy más jogszabályok vonatkoznak a munkavállalók és a munkáltatók kártérítési felelősségére. Míg ugyanis a munkavállalók felelőssége az főszabály

Dr. Gyulay Dániel

Öröklés

Törvényes öröklésről, végrendeleti öröklésről és a hagyatéki eljárás Az öröklésre vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Hetedik könyve tartalmazza. E

Kapcsolat:

Kérdése van? Írja meg, miben segíthetünk!

Fő űrlap

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.