Járművezetés bódult állapotban gyakorisága és büntetése
A járművezetés bódult állapotban bűncselekménye hazánk leggyakoribb bűncselekményei közé tartozik. 2021-ben csak ittas vezetés megvalósításból 3179-et tart nyilván a Belügyminisztérium. Az elkövetés gyakorisága ellenére sokak számára nem ismert cselekményük következménye.
Milyen büntetésre számíthat bódult állapotban történő járművezetés esetén?
A legtöbb bűncselekményhez hasonlóan, ugyanis járművezetés bódult állapotban is szabadságvesztéssel bűntetendő, mely mellett a Büntető Törvénykönyv kötelezővé teszi a járművezetéstől eltiltás alkalmazását egyaránt. A bűncselekmény büntetési tétele pontosan annak ismeretében határozható meg, hogy a bódult állapotban történő járművezetéssel okozati összefüggésben bekövetkezett-e 8 napon túl gyógyuló (vagy annál súlyosabb) sérülés. További lényeges kérdés, hogy a járművezetés bódult állapotban bűncselekményével halmazatban kábítószer birtoklása is megvalósult-e. Amennyiben igen, akkor sajnos a bűnhalmazat okán a büntetési tétel a kábítószer birtoklásának büntetési tételétől is függ.
E ponton hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy járművezetés bódult állapotban elkövetése miatt a bíróság szabadságvesztés büntetése helyett – a törvényi feltételek fennállása esetén – más büntetést, így pénzbüntetést is kiszabhat a terhelttel szemben. Ennek lehetősége azonban elsősorban attól függ, hogy a bódult járművezetéssel okozati összefüggésben bekövetkezett közlekedési balesetnek mi az eredménye. A törvényi tényállás büntetési tétele alapján ugyanis ilyen más büntetés kiszabására már például halált okozó bódult járművezetés esetén nincsen lehetőség. A kifejtettek okán annak meghatározásához, hogy milyen büntetés kiszabása várható, a körülmények részletes feltárása szükséges. Felhívjuk ugyanis a figyelmüket arra, hogy a pénzbüntetés végső összege a bűncselekmény (jelen esetben az ittas vezetés) tárgyi súlyától, az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaitól és életvitelétől függ. Ezokból feltétlenül javasoljuk, hogy ittas vezetés esetén a lehető legkorábban – ajánljuk, hogy még a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően – vegyék fel a kapcsolatot Irodánkkal.
Járművezetés bódult állapotban Btk. szerinti tényállása
(1) Aki a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol kivételével vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt vasúti vagy légi járművet, gépi meghajtású úszólétesítményt vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton gépi meghajtású járművet vezet, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés bűntett miatt
a) három évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény súlyos testi sértést,
b) egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget,
c) két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált,
d) öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
okoz.
(3) Aki a szeszes ital fogyasztásából származó alkohol kivételével vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem gépi meghajtású úszólétesítmény, vagy közúton, illetve közforgalom elől el nem zárt magánúton nem gépi meghajtású jármű vezetésével a (2) bekezdésben meghatározott következményt idézi elő, az ott tett megkülönböztetés szerint büntetendő.
Kábítószer birtoklása és járművezetés bódult állapot
A bódult állapotban elkövetett járművezetés bűncselekménye nem csak kábítószer fogyasztásával követhető el, de leggyakrabban mégis a kábítószer fogyasztása, illetve annak kimutatása miatt indul meg az eljárás. Ezesetben a bódult állapotban elkövetett járművezetés a kábítószer birtoklásának bűncselekményével halmazatban állapítható meg, mely miatt a büntetési tétel is növekedik. Ha a büntetőeljárást kábítószer birtoklása miatt is megindítják Önnel szemben, kiemelt fontosságú, hogy egyeztessen Irodánkkal.
A kábítószer birtoklásának gyanúja esetén kutatást rendelnek el, és az autója mellett a lakásában is kutatást fognak tartani. Amennyiben az eljárás során csak csekély mennyiségű kábítószert találnak, akkor lehetőség nyílik járművezetés bódult állapotban és a kábítószer birtoklása miatt indult eljárások elkülönítésére, illetve a kábítószer birtoklása miatti eljárás felfüggesztésre. Ennek azonban több együttes feltétele is van, melyről szakértő ügyvéddel részletesen érdemes egyeztetni.
Járművezetéstől eltiltás a járművezetés bódult állapotban elkövetése miatt
A Büntető Törvénykönyv 55. § (2) bekezdésének első mondata kötelezővé teszi a járművezetéstől eltiltást azzal szemben, aki bódult állapotban vezetett. A járművezetéstől határozott ideig, vagy végleg lehet eltiltani a bódult állapotban vezető személyt. A határozott idejű eltiltás legrövidebb tartama 1 hónap, leghosszabb tartama 10 év. Az eltiltás ideje tekintetében számos körülményt mérlegel a bíróság, mely miatt járművezetés bódult állapot esetén ugyancsak elengedhetetlen szakértő ügyvéd igénybevétele.
Ügyfeleink számára a vezetéstől eltiltás gyakran a megélhetés, illetve mindennapi életvitel veszélyeztetését, valamint a munkahely elvesztését jelenti. Emiatt az eltiltás csökkentése vagy a kategóriás eltiltás elérése létkérdést lehet. A bírói gyakorlat ismeretében – bizonyos esetekben – még bódult állapotban történő vezetés esetén is elérhető, hogy különös méltánylást érdemlő esetben a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazását mellőzzék, vagy az csak meghatározott fajtájú és kategóriájú járművekre vonatkozzon. Miként azt a Kúria a 38. BK véleményében is kifejtette, az ittas vagy bódult állapotban történő járművezetés súlyos következményeinél fogva a közlekedési bűncselekmények egyik legveszélyesebb formája, ezért az ilyen cselekmények elkövetőivel szemben a járművezetéstől eltiltás alkalmazása főszabályként kötelező. Ezzel együtt azonban a Kúria azt is kiemelte, hogy a bódult állapotban elkövetett járművezetés jellege, tárgyi súlya és az elkövető személyiségének jellemzői alapján mérlegelendő, hogy elegendő-e meghatározott kategóriára eltiltani a bódult állapotban vezető személyt.
Bódult állapot
A bódult állapot megítélése minden esetben szakkérdés. A nyomozó hatóság minden esetben szakértőt rendel ki annak meghatározására, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása megállapítható-e. Figyelemmel arra, hogy a bódult állapot megítélése szakkérdés, szükségessé válthat a szakvélemény aggályosságának megállapítása, illetve magánszakértői vélemény beszerzése és felhasználása. Ezutóbbi felhasználása kizárólag szigorú eljárási szabályok szerint történhet, melynek figyelmen kívül hagyása esetén az elkészített magánszakértői vélemény nem értékelhető bizonyítékként. A felesleges kiadások elkerülése érdekében, magánszakértő megbízása előtt minden esetben konzultáljon Irodánkkal.
Jogosítvány helyszíni elvétele bódult állapotban történő vezetés alkalmával
Járművezetés bódult állapotban elkövetésének gyanúja esetén, a hatóság a helyszínen kötelezően elveszi a járművezető jogosítványát. Ez az intézkedés sok esetben a járművezető munkahelyének elvesztését okozza. A jogrendszer lehetőséget biztosít azonban arra, hogy a bíróság döntése előtt a hatóság visszaadja a bódult állapotban vezető személy jogosítványát. Mivel ez az intézkedés csak kivételnek tekinthető, mindenképp javasoljuk, hogy a kérelem előterjesztése előtt egyeztessen Irodánkkal.
Mindemellett érdemes tudni azt is, hogy a jogosítvány helyszíni elvételéről nem a bíróság dönt, és nem tekinthető büntetésnek. Ez egy átmenti állapot, melyet a hatóság annak gyanúja miatt tesz meg, hogy a vezető elkövette a járművezetés bódult állapotban bűncselekményét. Amennyiben a bíróság később eltiltja a bódult állapotban vezető személyt a járművezetéstől, akkor az eltiltás idejébe beleszámít az az időtartam, amíg az elkövető jogosítványát – a járművezetéstől eltiltásra ítélését megelőzően – a bűncselekménnyel összefüggésben a helyszínen elvették, vagy a hatóságnak leadta.
Kártérítés és sérelemdíj
A bódult állapotban történő járművezetés eredményeként gyakran keletkezik kár és személyi sérülés, ekként kártérítési vagy sérelemdíj iránti igény. Ebből eredően akár balesetet okozott, akár közlekedési balesetet szenvedett, a büntetőeljárás mellett számolnia kell a polgári jogi igény érvényesítésével is. Irodánk ezen igény érvényesíthetőségét érintően kíván irányt mutatni az alább elérhető cikkében:
Irodánkkal történő kapcsolatfelvétel
Amennyiben bódult állapotban történő vezetés miatt eljárást indítanak Önnel szemben, javasoljuk, hogy minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot Irodánkkal. A büntetőeljárás során a legjobb eredmény akkor érhető el, ha a terhelt egy szakértő ügyvéd bevonásával alakítja ki a védekezés stratégiáját. Felhívjuk a figyelmét, hogy a gyanúsítotti kihallgatás a büntetőeljárás egyik legfontosabb eljárási cselekménye, ezért már a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően ajánljuk Irodánk megkeresését.
Járművezetés bódult állapotban bűncselekményével kapcsolatos kérdése esetén állunk rendelkezésére!
A témát érintően Irodavezetőnk közreműködésével készült további cikkeket az alábbi linkeken olvashatnak: https://www.vezess.hu/magazin/2021/06/15/igy-lehet-buncselekmeny-a-vezetesbol/



