Garázdaság

A garázdaság elkövetésének gyakorisága

A garázdaság az egyik leggyakrabban megvalósított bűncselekmény Magyarországon. Sokak számára bizonyára meglepetés, hogy több alkalommal állapítják meg az elkövetők felelősségét ezen bűncselekménye miatt, mint testi sértés elkövetése okán. A közfelfogás ugyan ezt a két bűncselekményt összeköti, azonban a garázdaság megállapíthatóságának korántsem feltétele a testi sérülés okozása. Tökéletesen tükrözi ezt a Belügyminisztérium 2021-es bűncselekményi statisztikája. A 2021-es nyilvántartás ugyanis az előbbi bűncselekmény elkövetéséből 8313-at tartalmaz, utóbbiból pedig csupán 6830 regisztrálására került sor.

Garázdaság tényállása

A garázdaság tényállását a Büntető Törvénykönyv 339. §-a rögzíti.

  1. § (1) Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
    (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot
    a) csoportosan,
    b) a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
    c) fegyveresen,
    d) felfegyverkezve vagy
    e) nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen
    követik el.

A garázdaság bűncselekményéről általában

A bűncselekmény védett jogi tárgya a köznyugalomhoz fűződő társadalmi érdek, amely egy ország törvényes működésének rendjét, polgárainak jogos érdekeit védi.

A garázdaság tényállásának három legfontosabb, konjunktív tényállási eleme:

  • a cselekmény kihívó közösségellenessége,
  • az elkövetési magatartás erőszakos jellege, illetve
  • annak másokban megbotránkozás vagy riadalom keltésére való alkalmassága.

A fenti három feltétel valamelyikének hiányában a tényállás nem valósul meg.
Áttekintve a garázdaság imént kiemelt három tényállási elemét, az alábbiakat szükséges kiemelnünk.

A cselekmény kihívó közösségellenessége

Miként azt a Kúria is megfogalmazta, kihívóan közösségellenes a társadalmi együttélési szabályokkal nyíltan szembehelyezkedő provokatív, kötekedő, öntörvényű magatartás, amellyel az elkövető a közösségi együttélési szabályok leplezetlen, gátlástalan, nyílt semmibevételét fejezi ki. A garázdaság tényállásában szereplő kihívó közösségellenesség nem azonos a minden bűncselekménynek fogalmi elemét képező társadalomra veszélyességgel. Jelen bűncselekmény elkövetője tudatában van annak, hogy kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása sérti, illetve sértheti a köznyugalmat, a közrendet és a cselekményt a közösségi érdek semmibevételével hajtja végre (BH 2020.3.61.). A felelősség megállapításához megkívánt erőszakos magatartás akkor tekinthető kihívóan közösségellenesnek, ha az közvetlenül és durván sérti (vagy sértheti) a közösség nyugalmát, mert az elkövető cselekményét az utóbbihoz fűződő érdek gátlástalan, nyílt semmibevételével hajtja végre (EBH 2019.B.5.).

Az elkövetési magatartás erőszakos jellege

A garázdaság második konjunktív feltétele a cselekmény erőszakos volta. Ezen elkövetési mód hiányában ugyanis a cselekmény csupán szabálysértésnek minősül. Itt szükséges visszatérni a bevezetőben említett azon téves közfelfogásra, mely szerint a garázdaság és a testi sértés összekapcsolódik. Az erőszakos magatartás kapcsán az alábbiakat érdemes kiemelni:

  1. A garázdaság személy és dolog ellen is irányulhat. Ebből következően, ha az elkövető dolog elleni erőszakos cselekménye olyan kihívóan közösségellenes magatartás, amely másokban megbotránkozás vagy riadalomkeltésre alkalmas, akkor a cselekmény ugyancsak kimeríti a garázdaság tényállását.
  2. A személy elleni erőszakos magatartás nem jelenti feltétlenül a testi sértés megvalósítását. Ahogyan azt a Büntető Törvénykönyv értelmező rendelkezése is megfogalmazza: erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Ekként más személy tojással vagy paradicsommal történő megdobása, vagy nyitott tenyérrel történő arcon csapása testi sérülés okozásának hiányában is alkalmas lehet garázdaság megvalósítására.

Megbotránkozás vagy riadalom keltésére való alkalmasság

Az elkövetési magatartás harmadik említett feltétele, hogy a cselekménynek alkalmasnak kell lennie megbotránkozás vagy riadalom keltésére. A bűncselekménynek azonban nem feltétele, hogy a cselekmény másokban ténylegesen megbotránkozást vagy riadalmat váltson ki. A garázdaság tényállása ugyanis csupán azt követeli meg, hogy az elkövető által kifejtett cselekmény alkalmas legyen megbotránkozás vagy riadalom keltésére. Ennek megfelelően az elkövetésének nem feltétele, hogy az elkövetési magatartást mások észleljék, vagy annak megvalósításakor ténylegesen jelen legyenek, hanem elegendő annak észlelésének reális esélye.

Milyen büntetésre számíthat garázdaság elkövetése esetén?

A bűncselekmények túlnyomó többségéhez hasonlóan, a garázdaság is szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetési tétel felső határa a bűncselekmény eredményétől függ. A szabadságvesztés törvényi feltüntetése azonban nem jelenti azt, hogy a garázdaság elkövetőjével szemben szabadságvesztés büntetése helyett ne lehetne más büntetést kiszabni. E ponton hívjuk fel a figyelmüket arra, hogy garázdaság miatt a bíróság szabadságvesztés büntetése helyett – a törvényi feltételek fennállása esetén – más büntetést, így pénzbüntetést is kiszabhat a terhelttel szemben. Annak meghatározása kapcsán azonban, hogy milyen büntetés kiszabása várható, a körülmények részletes feltárása szükséges. A pénzbüntetés végső összege a bűncselekmény (jelen esetben a garázdaság) tárgyi súlyától, az elkövető vagyoni, jövedelmi, személyi viszonyaitól és életvitelétől függ. Ezokból feltétlenül javasoljuk, hogy grazdaság esetén a lehető legkorábban – ajánljuk, hogy még a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően – vegyék fel a kapcsolatot Irodánkkal.

A garázdaság szubszidiárius jellege

A garázdaság a szubszidiárius bűncselekmények tankönyvi példája. Miként azt a törvényi tényállás is tartalmazza, garázdaság megállapítására csak akkor kerülhet sor, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Annak megállapításához, hogy mely bűncselekmény minősül súlyosabban büntetendőnek, a büntetési tétel felső határát kell alapul venni. Konkért példával szemléltetve, a garázdaság alapesete két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha az elkövető az utcán nyolc napon túl gyógyuló testi sértést valósít meg, akkor a cselekmény hiába meríti ki a garázdaság tényállását is, pusztán súlyos testi sértés elkövetése miatt vonható felelősségre. Ennek oka, hogy a súlyos testi sértés három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a garázdaság alapesete büntetési tételének felső határa pedig két évig terjedő szabadságvesztés.

A fenti példával szemben, ha az utcán elkövetett testi sértés csak nyolc napon belül gyógyuli sérülést okoz, akkor a két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő könnyű testi sértés már halmazatban állhat a garázdaság alapesetével. Ezesetben ugyanis a két bűncselekmény büntetési tételének felső határa megegyezik.

Garázdaság és a jogos védelem kérdése

Gyakran felmerülő kérdés, hogy a jogtalan támadással szemben jogosan védekező személy garázdaság miatt felelősségre vonható-e. A védekező által kifejtett erőszakos cselekmény ugyanis kimerítheti a garázdaság tényállását, azonban a bűncselekmény megállapításához nem elegendő egy cselekmény tényállásszerű volta. A hatályos szabályozás ezen túlmenően megkívánja, hogy az elkövető által kifejtett cselekmény társadalomra veszélyes és bűnös is legyen. A Büntető Törvénykönyv azonban kizárja a cselekmény büntetendőségét, ha azt jogos védelmi helyzetben valósítják meg. Ennek megfelelően, amennyiben a jogos védelem törvényi feltételi adottak, a tényállást megvalósító személy garázdaság miatt nem vonható felelősségre.

Garázdaság és testi sértés halmazata

Egy testi sértést okozó cselekmény a testi sértés bűntette vagy vétsége mellett a garázdaság bűntettét vagy vétségét is megvalósíthatja. Amennyiben a garázdaság büntetési tétele nem súlyosabb a megvalósított testi sértés büntetési tételénél, akkor a garázdaság és a testi sértés bűntettének vagy vétségének megállapítása is indokolt, és halmazati büntetést kell kiszabni. Tipikus példa erre, ha az elkövető egy nyilvános szórakozóhelyen szándékosan úgy üti meg a sértettet, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okoz számára.

A testi sértés bűncselekményéről alábbi cikkünkben olvashat részletesen.

Irodánkkal történő kapcsolatfelvétel

Amennyiben garázdaság elkövetése miatt eljárást indítanak Önnel szemben, javasoljuk, hogy minél hamarabb vegye fel a kapcsolatot Irodánkkal. A büntetőeljárás során a legjobb eredmény akkor érhető el, ha a terhelt egy szakértő ügyvéd bevonásával alakítja ki a védekezés stratégiáját. Felhívjuk a figyelmét, hogy a gyanúsítotti kihallgatás a büntetőeljárás egyik legfontosabb eljárási cselekménye, ezért már a gyanúsítotti kihallgatást megelőzően ajánljuk Irodánk megkeresését.
Garázdasággal kapcsolatos kérdése esetén állunk rendelkezésére!

Garázdaság joggyakorlatát érintő döntéseket az alábbi linken olvashat:

https://ugyvedmindenkinek.hu/garazdasag

Picture of Dr. Gyulay Dániel

Dr. Gyulay Dániel

Gyulay Ügyvédi Iroda irodavezetője.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Dr. Gyulay Dániel

A munkáltató kártérítési felelőssége

A munkajogi felelősségi rendszernek az a sajátossága, hogy más jogszabályok vonatkoznak a munkavállalók és a munkáltatók kártérítési felelősségére. Míg ugyanis a munkavállalók felelőssége az főszabály

Dr. Gyulay Dániel

Öröklés

Törvényes öröklésről, végrendeleti öröklésről és a hagyatéki eljárás Az öröklésre vonatkozó szabályokat a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) Hetedik könyve tartalmazza. E

Kapcsolat:

Kérdése van? Írja meg, miben segíthetünk!

Fő űrlap

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.